Be kéne már állítani a termosztátomat, mert ez így nem emberi. Habár már csak-csak alakul a testhőérzetem, volt ez durvább is. Amikor eljött például a kórusba a sztár, és egészen véletlenül pont az én helyem mellett vitt el az útja.
Lazán a vállamra tette a kezét egy pillanatra, majd sármosan tovalibbent a tenor szólam felé. Naná, hogy vetkőznöm kellett – nem úúúúgy! –, a többi csaj meg ott vihogott mellettem.
Gondolom azt hitték, hogy a szokásos túlzó pasizós poénjaim egyike, pedig véresen komoly volt, hogy úgy elöntött a hő. És ami a legrosszabb: egyáltalán nem biztos, hogy Mr. Csalogány miatt, simán lehet, hogy csak úgy spontán, mint rendesen szokott.
Ja, véresen pont nem… De ez már egy másik történet.
A legviccesebb az, amikor kezem-lábam szokás szerint majdnem jéghideg, miközben érzem, hogy a fejemen kúszik föl a forróság. Oké, a homlokom már gyöngyözik, közben próbálom elhitetni magammal, hogy hidratált bőr, fiatalos, hidratáltnak látszó fiatalos bőr, de kész, itt a vége, nem bírom tovább. Már húzom is le a cipzárt, dobom le a pulcsit, tűzöm föl a hajamat (mind a három szálat, hehe, én is jókor növesztem), mert a hőség már szétáradt az egész felsőtestemen. Félek, hogy a nyaki ereimben fölforr a vér, fölrobban a fejem, aztán jól fog kinézni utánam a szoba, lehet takarítani. Bár ahogy így elnézem, úgyis ráférne már egy kis festés.
Szóval kedves termosztátom! Én próbálom kiismerni a te kényes lelkivilágodat. Arra rá is jöttem, hogy nem szabad kávézni, mert attól hőhullámom lesz. Illetve nem mindig, de kávé nélkül meg elalszom. Kínos, ha az ember a saját óráján elalszik. Ezen kívül már csak teát és szódát nem szabad inni, mert attól is kiüt a hő, de hát minek iszik, aki nem bírja, ugye? Ja, az alkoholtól nem mindig jön rám. Pontosabban attól SEM mindig, merthogy épp mikor mitől, azt egyelőre nem tudtam kiismerni. És ezen kívül pedig minek eszik, aki nem bírja, mert igen, az evéstől is.
Ennek megfelelően az öltözékem is változatos. Nyáron még viccesebb volt: a ház egész hűvös, leszámítva a legdurvább kánikulai napokat, tehát lenge, vékony hosszúnadrágban szeretek lenni. No de! Ha támad a hő, akkor lábilag is azonnal dobnám le a textilt, így viszont – lenge, vékony gatya? – voilà, már föl is tűrtem! Combközépig. Biztos van ennél szexibb látvány, de ez most valahogy – váhháhááá – hidegen hagy.
Tényleg nyáron volt a legdurvább. Néha már egészen kétségbeestem, hogy fejezzük már be ezt, mert nem bírom!
Soha nem hittem volna, hogy én, a napimádó, aki állítottam, hogy alig várom a meleget és negyven fokban már nem fázom, egyszer még a hűvösnek fogok örülni. Ez a napi – mennyi is lehet? Egyszer már meg kéne számolni – tíz–húsz? jobbegyenes a kárörvendően röhögő Hőtől egészen elviselhető. Online tanítok, amit nem a covid hozott, hanem a váltás iránti eltökélt és ellenállhatatlan vágy és kényszer. Az óra alatt igyekszem akkor öltözni-vetkezni, amikor a tanítvány épp ír vagy más okból nem néz oda. Azért ezt a legkeményebb időszakban nem igazán sikerült megvalósítani, amikor nagyjából tízpercenként hülyéskedett a belső hőmérőm. Elképzeltem, mire gondolhat most a tanítvány, hogy biztos teljesen megbolondultam, hogy föl-le öltözöm. Próbáltam kibírni, amíg átvonul fölöttem (egészen pontosan rajtam) a hullám, de még a szemüvegem is bepárásodik, annyira gőzölgök, deréktájt meg mintha le akarna égni a bőröm. Hát szóval nem kellemes.
Hormonális gyógyszer szóba se kerülhet, azt a mellészeti doktornő szigorúan megtiltotta. Nincs semmi baj, csak olyan szöveteket növesztettem, amik miatt ellenjavallt. Kipróbáltam ilyen-olyan növényi kegyszereket, de süsd meg, nekem még a placebo sem használ.
Ha belegondolok, a pubertás kezdetén kaptam egy hormonsokkot, ami megráncigálta a szervezetemet – mi tagadás, kicsit sem bántam, nekem még a menzeszem sem volt fájdalmas –, most meg kapok egy kíméletlen szermegvonást. Ugyanúgy újratanulhatom ezt a lélegző, mozgó, zsigerekkel teli élő otthont, amiben lakom: a testemet. És sorra vehetem: vajon miről fáj lemondani és mi megkönnyebbülés.
Anyám túl a hetvenen még mindig hőhullámvasutazik. Szép kilátások… Azért tényleg jó lenne már beállítani ezt a termosztátot. Csere nem érdekel, különben jó kis test ez, egész rendben van, hűségesen szolgált eddig is. Most már maradok ebben, amíg lehet, pótalkatrészek nélkül. A termosztát meg majdcsak helyrebillen, ahogy kiismeri magát ebben az új-de-mégis-régi-jó szerkezetben, ami a testem.
Az írást küldte S. Ágnes.
