You are currently viewing Klimaxnapló – május 13. A harmadik bőrkezelés

Klimaxnapló – május 13. A harmadik bőrkezelés

Elröppent a négy hét, ismét úton vagyok Izához, ez lesz a kezeléssorozat harmadik része, amelybe a szebb bőr és kevesebb ránc reményével vágtam bele.

Már rutinosan ugrok bele a kedvenc rózsaszín papucskámba, magamra kapom a kezelőszoknyámat (megkérdezem már egyszer, mi a rendes neve), a hajam elfedve várom, mi következik.

Azt külön szeretem Izában, hogy mindig elmeséli, miért és hogyan építi fel a kezeléseket. Már ismeri a bőröm, látja mire van szükségem és hogyan tud a leglátványosabban javítani az állapotán.  

Most is azzal kezdi, hogy elmondja, ma egy Carbon peeling kezeléssel kezdünk és nevéhez méltón egy fekete masszát visz fel az arcomra. Aztán letakarja a szemem azért, mert egy lézerfénnyel fog dolgozni két különböző kezelőfejjel. Először megmutatja, mit fogok érzeni, majd indítja a gépet, ami halkan zümmögve majd pattogó hangokat hallatva kezd el dolgozni az arcomon.

Az első kezelőfej hatására apró villanásokat és csipkedést érzek, majd a fej fokozatosan melegszik, nekem kell szólnom, amikor még kibírhatónak, de erőteljesen melegnek érzem.  Ez a fázis a termális rádiófrekvenciás, szóval ezért érzem a meleget.
­A fekete massza, amit a bőrömön van, egy nanotechnológiás szén alapú csoda, amit a lézeres kezelőfej szó szerint belő a legfelső bőrrétegbe, ahol gyakorlatilag „szétrobban”, ezáltal kisimítja a bőröm felületét.

Ez a kezelés ráadásul serkenti a kollagén és az elasztin termelését is, meséli Iza.

A carbon peeling elsimítja a ráncokat
Rajtam a fekete szénmassza, dolgozik a lézer.

Ha valami, akkor ez nekem, a klimaxos éveket megélőnek nagyon is kell, hiszen az idősödés egyik leglátványosabb jele a bőr rugalmasságának elvesztése. Elég nehezen élem meg, hogy ilyen erősen ráncosodom, ezért balzsamként hatnak Iza szavai.

Aki ismer, vagy látott már képeken tudja, hogy vékony alkat vagyok, ráadásul a betegségem miatti tíz kilós fogyásból jövök vissza, ezért egyáltalán nincsenek zsírpárnácskák az arcomon, így a ráncok és a kontúrvesztés nálam extrán látszik. Amikor lefogytam, szinte egyik-napról a másikra zuhant össze az arcom. Számomra ez sem nem szép, sem nem esztétikus, így ez a kezeléssorozat nem csak nettó női hiúságról szól most, hanem arról is, hogyan lehet javítani a bőröm állapotán akkor, ha egy betegség okán extra károsodás éri.

Miközben ez végigfut a gondolataimban, Iza kezelőfejet cserél, most a frakcionális kezelőfejjel dolgozik. Fogalmam sincs mit jelent ez a kozmetikában, de pont azt teszi, amire vágyom, a ráncokat simítja el és tölti fel.

Ez a kezelés második szakasza, a frakcionális fejjel

Az egész folyamat körülbelül 40-45 percig tartott.

Ez a kezelés most nem a teljes relax ideje, mert a gép is zümmög, a kezelőfej is csipked és meleg, de azt már menet közben is érzem, hogy töltődik és feszül a bőröm. Plusz komfortérzetet ad, hogy egyre jobban egymásra hangolódunk Izával, csajosak és vidámak a kezelések, a végén be is dobja a nagy poént, hogy egy kis ego simogatás is legyen mára: ez a kezelés, amit ma kaptam tőle, jelenleg a hollywoodi sztárok elsőszámú kedvence, mert gyors és látványos eredményt hoz. Szóval ma elvitt Hollywoodba és megmutatta, miért őrülnek meg mostanában a dívák.

Négy nappal a kezelés után írom meg ezt bejegyzést, mert kíváncsi voltam, mi történik a bőrömmel több nap elteltével is. Hiszen aznap mindig klassz minden, de mi van utána?

Hát tényleg tiszta Amerika, még mindig extrán feszesnek érzem a bőröm, és smink nélkül is látványos a változás. A HIFU elnyújtott hatása még dolgozik a mélyebb bőrrétegekben, erre rárakódnak a további kezelések, így az állkontúrom kevésbé van leesve – ismeritek ezt a ’leszakadt az arcom’ érzést? Nos, ezt már kevésbé látom, szemmel láthatóan sikeren vesszük fel a harcot a gravitációval.

A ráncaim mintha fel lennének töltve, a keskenyedő ajkam is teltebb lett, optikai tuningnak neveztem el magamban, amit látok.

Iza újra ilyen kezelésre hívott vissza azért, mert négy-hat alkalom fogja meghozni a tartós és látványos változást, hamarosan kiderül, nekem mennyi lesz az optimális ebből a mennyiségből. Szóval a hollywoodi járat alig három hét múlva újra indul, izgatottan várom, hogy újra felszálljak rá.

Ja, és tegnap voltam Semjén Nórinál egy podcast felvételen, ő tényleg nagyon édesen megjegyzi mindig, amikor találkozunk, hogy „dejólnézelki”, amin mindketten egy jót rötyögünk, de most tényleg tátott szájjal nézett és megkérdezte, mitől ilyen gyönyörű az arcom, azt hitte, hogy feltöltettem.

Lányok, abban biztos vagyok, legyünk bár klimax előtt vagy már utána, mindig a legjobb formánkat szeretnénk viszont látni a tükörben… És ez így teljesen rendben is van, amíg nem szaladnak el velünk a pacik Hollywoodon túlra is. 😊

A cikk szerzője:

Koch Mária

helloklimax program alapító